Cégünkről

 

30 éve a faiskolai termesztés élvonalában! Már harmadik generáció folytatja a  termelői munkát.

 

Faiskolai termesztést folytatunk már több, mint 30 éve Debrecen határában 20 – 25 ha-on 42 aranykoronás termőhelyen, öntözött körülmények között.

 

Vállalkozásunkat a 80-as évek végén kezdtük családi vállalkozásként, gyümölcsoltványok termesztésével, melyet a piac igényeihez mérten igyekszünk megnevelni. Ma 150 gyümölcsfajta található meg faiskolánkban, régi és új fajták egyaránt, ültetvényesek, árudások és kiskert tulajdonosok keresletének eleget téve.

 

Majd a 2000-es években bővítettük a termelési kapacitásunkat, és lombos díszfák, örökzöldek termesztésével is elkezdtünk foglalkozni, mivel forgalmunk 60-70 %-át parképítők, árudák, önkormányzatok teszik ki. 

 

Következő lépésként vállaltuk nagy mennyiségben barkafűz fácskák nevelését konténerben, több méretben, melyet áruházakba szállítanak be faiskolánkból.

 

Mindig törekszünk újításra, hogy szélesítsük faiskolánkban fellelhető fajokat, fajtákat. Így kerültek be a termesztésünkbe a magnólia fajták, melyből 5-6 fajta szerepel minden évben a kínálatunkban.

 

A konténer telep kiépítése után következő újításunk volt a konténeres gyümölcsfa oltvány kínálat, eleinte pár fajtával kezdtük, jelenleg szinte minden gyümölcsfajta elérhető konténeres formában is.